2012. október 12., péntek

Csapó: 0.

Üdv!
Úgy gondolom, hogy ez egy elég "lapos" fejezet lett, de itt még semmi nagy durranás nem történik szerintem - mindemellett ez az első fejezet és általában az első fejezeteim ilyenre sikerülnek, általában. 
Remélem azért valaki elolvassa, és nem nyilvánítja ki rögtön vacaknak - hanem vár egy kicsit, hogy beinduljanak a szálak. 
Tehát itt a fejezet.
Üdv: Abby Cross
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ismerkedés

6:30
Valaki énekel… Jó hangja van! Énekel?!
Úgy pattantam fel, mintha valaki a talpamhoz érintett volna egy forró vasat. Alig egy hete tudtam meg, hogy megkaptam Rose Shearing szerepét a The Bourne Revenge című filmben. Abban a pillanatban felborult a napirendben – és ráadásul első nap ott kellett lenni hétre, mert habár ma még nem forgatunk, de az úgy jó, ha megismerjük egymást. Tehát a mai napom abból fog állni, hogy a már összeszokott stábba beilleszkedem – egy kivétel azért még van rajtam kívül. Colin Farrell.
Szerencsére voltam annyira mázlista, hogy a találkozó helyétől egy köpésre laktam – azonban a rossz szokásomtól nem bírtam megválni és mindenképpen az utolsó pillanatban akartam eldönteni, hogy mit vegyek fel. Az ablakból kinézve ragyogó napsütést láttam – és, ha lenéztem az utcára máris megláttam az izompólóban feszítő helyes hímneműeket. Azért van előnye, hogy ezen a környéken lakom.
A zuhanyzással és öltözködéssel tíz percet vesztegettem el – pedig tudok én gyorsan is öltözni, de nem akkor, ha a cél a jó megjelenés. Általában az első ruhadarabot veszem fel, ami a kezembe kerül – kivételek persze vannak, például, ha véletlenül forgatásra megyek vagy interjúra.
Reggeli gyanánt magamhoz vettem egy müzli szeletet, hogy út közben majd elropogtatom. Azért imádkoztam, hogy a mai nap jól sikerüljön – és sikerüljön beilleszkedni. Sosem értettem azokat a színészeket, akik egy sorozat közepébe csöppenek bele hogyan illeszkednek be olyan könnyen – legnagyobb félelmeim egyike az volt, hogy a színésztársaim nem fogadnak el.
Nem vagyok egy híres színész, pedig szerettem volna az lenni – mégse kaptam egy filmszerepet sem. Aztán jött ez a film és utolsó lehetőségként megpróbáltam – sikerült. Úgy terveztem, hogyha nem sikerül a meghallgatás, akkor majd keresek egy egyetemet, vagy egy tanfolyamot és a pincérkedés mellett lett volna munkám. Volt B tervem, amit egy időre jegeltem.
Pontosan hétkor értem a parkhoz, de még kellett egy kicsit sétálnom, hogy megtaláljam a többieket. Nagyon reméltem, hogy nem én vagyok az utolsó – annál nagyobb égés nincs a világon! Már majdnem ott voltam a többieknél, amikor valaki belém karolt – ösztönösen lendítettem a kezem, de szerencsére előbb megnéztem magamnak, ki volt az. A baseball sapka és napszemüveg takarásban levő arcból csak a mosolyt láttam – Colin.
-      Késünk? Késünk? – kérdezte kedélyesen, mintha ő nem éppen ugyanazt tette volna.
-      Elugrottam egy müzli szeletért. Talán van vele valami problémád? – kérdeztem és azzal a mozdulattal kihúztam a karom az övé közül.
-      Hát persze, elugrottál…
Sértődötten mentem tovább, a nyomomban pedig ott volt Colin. Elég kevesen voltak ott, nem az egész stáb – változott valami? Ketten telefonáltak, mások észrevették a közeledtemet – vagyis inkább Colinét. Colin megint úgy döntött, hogy együtt vonulunk be, mint késők – de, hogy ne rázhassam le a kezét inkább átfogta a derekam, és közben a kezemet is.
A csoportból kiválva egy egyhetvennyolc magas férfi közeledett felénk – a szemét neki is napszemüveg takarta, de felismertem. Általában nem szoktam felismerni az embereket, akik eltakarják az arcukat – egyszer a saját szomszédomat sem ismertem fel –, de úgy látszik az ismertebb embereket felismerem.
-      Colin, már megint késel? – nevetett Jeremy. – Jó újra látni haver!
-      Téged is! – fogtak kezet, és így kiszabadultam Colin fogságából. – Ennyien leszünk? Úgy tudtam, hogy mindenkinek jelen kell lennie – nézett körül Colin.
-      Igen, úgy látszik ez valami magán buli lesz. – Én annyira nem figyeltem a fiúk beszélgetésére, ezért inkább körülnéztem.
Tényleg alig páran voltunk – szám szerint hatan: Colin, Jeremy, Edward, Rachel, Tony és Én. A többi mondhatni főszereplő viszont nem kapott meghívást erre a megbeszélésre – tehát ez valami csak ránk vonatkozó megbeszélés lesz.
-      Igen, ő itt Miss Burket – szorította meg a kezem Colin, amire felkaptam a fejem. – Kicsit elkalandoztál…
-      Te pedig úgy teszel, mintha már régóta összejárnánk – húztam össze a szemem.
-      Csak, hogy ne érezd magad egyedül. – Elvette a kezét rólam és sértődötten elfordult.
-      Kedves, hogy törődsz velem, de elég nagy vagyok, hogy magamtól is beilleszkedjek. – Colin egy nagy sóhaj kíséretében visszafordult felém én pedig nyugodt szívvel fordultam Jeremy felé. – Lilian Burket.
-      Jeremy Renner – fogott velem kezet. – Helyszínelők?
-      Oh, hát igen. Mindig is nagy rajongója voltam ezeknek a sorozatoknak és örülök, hogy kaptam egy epizódszerepet. – Tényleg örültem a szerepnek, de az utána következő csendnek már nem, az volt életem mélypontja.
-      Igazán bevállalós voltál – jegyezte meg Jeremy.
-      És nem kaptak el… - motyogtam magam elé.
Mielőtt Jeremy – vagy Colin – megszólalhatott volna Tony intett nekünk. Gyorsított tempóba csatlakoztunk hozzájuk és vártuk a tájékoztatást. Mielőtt azonban Tony bármit is mondott volna, akik eddig ismeretlenek voltak egymásnak azok bemutatkoztak. Rachel nagyon kedves volt és örültem, hogy a húgát játszhatom. Edward pedig hozta a formáját.
-      Mint azt Jeremy volt olyan szíves megemlíteni tényleg nem mindenki jött el, ugyanis csak Ti négyen vállaltátok a kaszkadőrök munkáit is. Jeremy, tudom, hogy már az előző film forgatásán is legszívesebben mindent te csináltál volna, most itt a lehetőség. – Jeremy kihúzta magát, Tony pedig csak megcsóválta a fejét.
-      Én azon csodálkozom, hogy Rachel bevállalta – nevetett fel Colin. – Ugye elolvastad a forgatókönyvet? Nem mindig lesz ott Jeremy.
-      Egész idáig erre készültem Colin. Bár úgy érzem ez a hím soviniszta hozzáállásod nem éppen jövedelmező.
-      Egyet kell értenem Rachellel. Mi nők is képesek vagyunk olyan akciójelenteket végigjátszani, amit egy férfi – keltem fel a nők védelmére. – Kérlek Tony, folytasd!
-      Rachel miatt én is aggódtam, de tényleg sokat gyakorolt és edzett. Viszont Lilian… Képes leszel rá?
-      Igen, szoktam edzésre járni – nevettem fel. Mondjuk nem kellett volna meglepődnöm, hiszen nem ismernek, nem ismerik a fizikai állapotom.
-      Hát, ez most sem lesz másképp! Természetesen végszükség esetére lesznek kaszkadőrök, de folyamatos edzéssel fent fogjátok tartani az erőnléteteket, vagy fejleszteni. – Tony mondandóját mindenki jól fogadta, de azért Rachellel összenéztünk.
-      Itt van a beosztásotok.
Azt hittem leesik az állam, amikor megláttam a heti edzés mennyiséget – több volt, mint maga a forgatás. Az első két hét volt a legdurvább, heti hatszor négy óra – azaz vége a pincérnősködésnek, mint mellékkereslet.
Jobb oldalt valaki közelebb hajolt hozzám és lehajolt, hogy lássa a lapomat – egy jól irányzott mozdulattal arcon csaptam vele.
-      Kedves Colin, te miért is késtél? Esetleg meglátogattál egy kocsmát út közben? – kérdeztem és közben megnéztem az ő edzés-beosztását. Felvonta a szemöldökét.
-      Illeszkedj be, nálunk ez így megy! – replikázott rögtön Colin.
Tony még elmondta, hogy holnapra össze kell pakolnunk, mert délben indulunk és meg sem állunk Thaiföldig. Phuket szigetén még sosem jártam, de mindig is el akartam menni oda – mindenféle sziget országot és várost szerettem volna körbeutazni.
-      Lilian, hé, Lilian! – kiabált utánam Rachel. – Este felugrunk a Standardba, nem csatlakozol?
A Standard… Még szép, hogy csatlakozom hozzájuk, de egyelőre nem úgy, mint vendég – sokkal inkább pincérnő. Az utolsó napom ott, remélem örökre.
Az arcomra erőltettem egy mosolyt és hátrafordultam: – Lehet, hogy találkozunk!
~~~
Az ablakpárkányon ültem és néztem a naplementét és azt, hogy hogyan borul Los Angeles az esti fényeibe. Az este volt a kedvenc napszakom – ilyenkor a friss levegőn töltöttem a legtöbb időt és gondolkoztam. Akár nézni a párkányról az esti nyüzsgést, akár részt venni benne – mind olyan dolog volt, amit szerettem.
Azért jöttem Los Angelesbe, mert azt reméltem sikerül több szerepet kapnom –, hogy egy kicsit én is híres lehetek. A Helyszínelők csapatába még bármikor visszakerülhetek, ha a karakterem újra feltűnik.
Elővettem egy szál cigit és lassan rágyújtottam – akkor, amikor valamit el kellett olvasnom mindig rágyújtottam, ösztönös volt. Tehát a forgatás alatt már biztos nem lesz időm bejárni a Standardba dolgozni – csak a film után kapjak más szerepeket is…
Az edzéssel nem lesz baj, azt szeretem.
-      Megkaptad? – A hang forrása közvetlenül mellőlem érkezett és Jack már nyúlt is a lapért.
-      Meg. Nem leszek itt egy ideig – nyomtam el a csikket, majd hátrahajoltam a vizes palackért. – Terry ki fog dobni, ha nem fizetem a lakbért.
-      Ezután már nem fogsz visszajönni, ez a te kiugród. – Jack visszaadta a papírt, majd rágyújtott. – Ott fogok ülni a premieren és megnézem, hogy játszol. De, ha szégyent hozol rám, neked annyi, kislány.
-      Remélem Jack, remélem. Ha ezután végre felfigyelnének rám, az nagyon jó lenne – mondtam halkan. – De most megyek melózni. Szurkolj, hogy ne találkozzak… - félbehagytam a mondatot, de Jack még így is összekulcsolta az ujjait.
Felvettem a fekete egyenruhám és magamhoz vettem a kistáskám – ebbe benne volt minden igazolványom, és minden más is, amire szükségem lehet. Még gyorsan megittam a kávét – amit még azelőtt készítettem, mielőtt kiültem volna a párkányra –, még hidegen is eléggé fel tudott pörgetni.
Nem szálltam taxiba – csak a gyorsított tempómba sétáltam. A szálloda előtt megint nagy kocsi tömegek álltak, ami azt jelentette, hogy a bárban is sokan lesznek, nagyon sokan. Megkerültem a szállodát és a hátsó – munkás – ajtón mentem be. Hátul nem volt lift, így kénytelen voltam felcaplatni a lépcsőn – ami közben csak nagy nehezen sikerült előhalásznom a névjegykártyám:
Lilian M. Burket
pincérnő, logisztikai asszisztens

Betoltam az ajtót és közben összefogtam a hajam – néhányan rám pillantottak, de mindenki folytatta a munkáját. Tina – a főnököm – most kivételesen a bárpult mellett állt, és várt vagy csak nézte a munkát.
-      Már vártalak – kezdett bele, amint melléértem. Tehát az előbbi miatt állt itt. – Nagyon sokan vannak és többen csak miattuk – mutatott a jobb sarokban lévő asztalhoz. Kedvenc négyesem ült ott. – Teljes erőbedobást kérek, és figyelj! Ha nincsenek a pultnál állj be!
Tina ott akart hagyni, de utána szóltam. Muszáj volt! Tudnia kellett, hogy többet nem járok be dolgozni, hogy én is a miattuk közé tartozom. – Tina! Ma vagyok itt utoljára.
-      Megkaptad a szerepet. Pedig te voltál a legjobb – kacsintott, majd elment az irodájába.
Mivel senki nem akart beállni a pultba – ami érthető volt, ugyanis a rengeteg nem elég kifejező, hogy mennyien voltak – így rám hárult ez a feladat. Fogtam a shakert és vártam a rendeléseket, amik jöttek is.
-      Marhára nem irigyellek, Lil. – Violet együtt érzően megszorította a kezem, aztán kíméletlenül elkezdte sorolni a rendelést. – Két Cosmo, egy Grenada és egy Suburban.
-      Te vagy Colinéknál? – kérdeztem, de közben fel sem néztem. A két Cosmo gyorsan kész volt, de a Grenadaval és Suburbannal elszórakoztam.
-      Talált, süllyedt. Egy angyal vagy – mondta és azzal el is tűnt.
Egy óra múlva már éreztem, hogy fárad a kezem – és, ha az ember egy bárpult mögött áll jobb, ha nem fárad el. Körülnéztem hátha valaki levált, de nem volt szerencsém – mindenki gondosan kerülte a tekintetem. Viszont egy tekintet rabul ejtett. Na, nem úgy, hogy azonnal szerelembe estem, hanem úgy, hogy nem bírtam elfordítani a fejemet – ezt akartam elkerülni. Aztán a rémálom folytatódott és a bárpulthoz jött.
-      Beugrasz? – kérdezte Jeremy és leült a bárszékre. Nagyot sóhajtottam és megvontam a vállam. – Ajánlasz nekem valamit?
-      Valami erőset, valami egzotikust vagy valami alkoholmentest? – kérdeztem és már készítettem is a highball poharat.
-      Azt hiszem mára elég lesz az erősből. Legyen valami alkoholmentes, esetleg valami hideg. Lepj meg!
-      Oké, akkor elkészítem neked az egyedi koktélomat. A Mickey Mouse továbbfejlesztése. – A koktél nevét meghalva elmosolyodott.
A továbbfejlesztés annyiból állt, hogy alulra is tettem egy fél gombóc fagyit és apróra tört jeget tettem bele. A tetejét mindig máshogyan díszítettem – bár az a felső fagylalttól is függött, hogy mikkel nézne ki jól. Mivel Jeremy nem mondta meg, hogy milyen fagyit tegyek a tetejére így maradtam a sima vaníliánál – amit megbolondítottam egy kis csokireszerékkel és két rolettit szúrtam bele.
-      Jól néz ki! Dupla adag élvezet a fagyi kedvelőknek, és én az vagyok. – Lassan kihúzta az egyik rolettit és megette. Az órámra nézve elmosolyodtam, majd intettem Violetnek, aki lemondóan kullogott a bárpulthoz.
-      Vége, Violet tied a pult! – mondtam és lekötöttem magamról a kötényt.
-      Vége? Mármint már nem dolgozol itt? – kérdezte Jeremy. Csak bólogattam.
Jeremy leült Rachel mellé én pedig Colin mellett kaptam helyet – aki ennek nagyon örült, és kezdtem sejteni ő melyik koktélt kérte. Edward viccesen megjegyezte, hogy nem gondolta volna rólam, hogy itt dolgozok – aztán elkezdtek kérdezgetni a munkámról. Előkerült a logisztikai asszisztensségem is, amiről nem mindent árulhattam el, de azért próbáltam róla valamit mesélni.
-      Szóval nem lettél híres színésznő, amiért idejöttél, de egy híres hotel bárjában dolgozol. – Rachel még egyszer körülnézett és végül rám nézett.
-      Csak dolgoztam. A forgatás miatt, vagyis a Thaiföldön töltött idő miatt kiléptem. Így fel tudnak venni mást, aki be tud ugrani bármikor.
Valamikor hajnali egykor búcsút mondtam mindenkinek, mert én még nem pakoltam össze holnapra – és még a bért is el kellett intéznem. Jeremy és Colin is felajánlotta, hogy haza taxiztatnak, de kedvesen elutasítottam őket – egyedül sétáltam haza, hogy aztán belépve a lakásba felforduljon az életem.

2012. október 5., péntek

Prológus


Hello!
Szóval, Abby Cross vagyok és ez egy úgymond "lazulós" projekt. Amikor két napja feltettem a blogba a Prológust egy kisebb vitát váltott ki - szerencsére Amyvel orvosoltuk a helyzetet. 
Néhány dolog amiről tudnotok kell (néhány pont a szarkazmus alkalmazók kedvéért van):
  1. A történet nem majmolás. A majmolás (fogalmaim szerint) azt jelenti, hogy egy nagyon hasonló történetet írok, mint az eredeti szerző. Mivel én nem "A sziget" vagy a "The Bourne Legacy" típusú történetet írok, így nem érzem majmolásnak!
  2. A történet nem eredeti - legfeljebb néhány mozdulatában lesz az, de az alapot azt sokan felhasználták már. Egy filmforgatás.
  3. A történet címe azért angol, mert magyarul nem tetszett és mivel a történet (mármint a A Bourne hagyaték film folytatása) saját ötlet, ami nem fog megvalósulni így szabadon választottam; mindig úgy kezdődnek, hogy: 'The Bourne...' így folytattam ezt a "hagyományt".
  4. A Prológus azért ilyen formában íródott, mert úgy gondoltam egy hírben meg lehet tudni a The Bourne Revenge cselekményét és azt is, hogy ez egy forgatás története lesz.
  5. Amy történeteit és munkáit tisztelem és szeretem. Talán a hátteret elég lenne nekünk tudnunk, de mivel nem így van - és ezen nem tudok változtatni - így, akik tudják tudják, akik nem azok nem. Tehát, ha tehetitek nézzetek be az ő blogjára ITT.
Ezúton is szeretnék bocsánatot kérni Tőled, Amy, ha úgy érezted megbántottalak - nem ez volt a szándékom. 
Azért, ha tehetitek érezzétek jól magatokat! 
Üdv: Abby Cross
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Bourne hagyaték folytatása – megvan a cast

„A sokak által kedvelt trilógia és a spin-off-nak nem mondható melléktörténet újabb folytatást kap. És már a szereplők is megvannak.” – osztotta meg velünk a hírt a rendező, Tony Gilroy.

A hír első fele senkit sem lep meg, ugyanis ezt már a A Bourne hagyaték után is lehetett tudni – a történet ugyanis olyan befejezetlenül végződött, hogy elképzelhetetlen lett az akkori, végleges befejezés.
Nem sokat kellett várnunk és rögtön jött is a bejelentés, hogy 18 hónapon belül sok filmnek a folytatását szeretnék bemutatni – ezt néhányan kétkedve fogadták, habár a TED című film rajongótábora csak nagyobb lett. Szerencsére a projektben a A Bourne hagyaték is helyet kapott.
A forgatást Thaiföldön, Phuket szigetén kezdik, ahol az előző véget ért – még egy kis szerep jut Martának és itt tűnik fel először Drikket is.
Nézzük csak a sztorit:

Az ügynökség megtalálta Crosst és Shearinget, és sajnos a nőnek nem sikerült elmenekülnie. Aaron túl későn aktiválta a bombát, ami az egész ügynökség és így a programok végét is jelentette.
Dr. Marta Shearing halála után Aaron Cross rájön, hogy Marta testvére még nem került elő - így eldönti, hogy bármi áron megvédi. Azonban a LARX-projekt nem minden tagja halt meg - James Drikket él, és fő célja, hogy megölje fivére gyilkosát: Aaron Crosst.
Rose Shearing, miután megtámadták teljesen eltűnt - az új életében megpróbál teljesen másként élni. Orvosként a Közkórházban dolgozik és véletlenül találkozik egy férfival - Aaron Cross-szal. A férfit súlyos sérülésekkel szállítják kórházba, azonban a kórházban lévők nincsenek biztonságban: Drikket követi Crosst és lövöldözni kezd a kórházban. Aaron minden maradék erejét bevetve magával rángatja Liliant és elmenekülnek.

Tehát a sztori központjába Dr. Shearing húga, Aaron Cross és James Drikket áll – még ha tudjuk is, hogy Cross vonzódott Marta iránt, korántsem biztos, hogy nem lesz romantikus szál ebben a történetben is. Ha így lesz, akkor a rajongók véleménye szerint annyira kéne előtűnnie, mint az előzőben.
Ha megfigyeljük rögtön feltűnik, hogy Aaronnon kívül mindenki új – azonban James Drikket fivére feltűnik az előző részben, ő volt a LARX-projekt kirendeltje. És Marta testvére is megemlítésre került már, csak akkor nem foglalkoztak vele -, de várható volt, hogy előjön az ügynökség a családdal.
És akkor a főbb szereplőkről is néhány szó – és egy kérdés válasszal:

Aaron Cross szerepében, ismét Jeremy Rennert kapjuk, ami nem is volt kérdéses. Renner ugyanis úgy nyilatkozott, hogy ha lesz folytatása a filmnek szívesen játssza Cross szerepét. Az idén már negyvenkét éves férfi sorozatban kapja a jobbnál-jobb szerepeket.
„Kérdés: Használni fogsz kaszkadőrt, vagy magad csinálod az akciójeleneteket is?
Jeremy: Természetesen én magam fogom megcsinálni azokat a jeleneteket is. Szeretem az akciósabb, veszélyesebb jeleneteket.”

Dr. Rose Shearing, az új szereplő. Nos, az ő bőrébe Lilian Burket bújhat – talán a La Mour parfüm reklámból ismerős lehet. A harminchat éves lánynak ez lehet a kiugrója és a világ is megismerheti, talán.
„Kérdés: Te se fogsz kaszkadőrt használni, és vállalod a kockázatot, hogy bármikor lesérülhetsz. Így akarod megmutatni, hogy igenis képzett színésznő vagy?
Lilian: [nevet] Dehogyis! Azért nem kértem kaszkadőrt, mert a Bourne filmekben sok az akció és, ha kaszkadőr játszaná helyettem azokat a jeleneteket, akkor marha keveset szerepelnék. És szeretem a testmozgatóbb feladatokat, és ha már mindkét fiú [Jeremy Renner és Colin Farrell] bevállalta nem akartam kimaradni belőle.”

James Drikket. A karaktert Colin Farrell fogja eljátszani, aki habár eleinte elzárkózott a lehetőségtől, mára már el sem tudná képzelni, hogy ne vállalja el a munkát [az első felolvasás után]. Játszott már együtt Jeremyvel a S.W.A.T.-ban.
„Kérdés: Majdnem Te lettél a legfiatalabb, aztán jött Lilian és középső helyre szorultál. De, újra játszhatsz Jeremyvel, akivel barátok vagytok. Milyen érzés, hogy újra együtt dolgozhattok?
Colin: Jó. Jeremy a S.W.A.T. óta sokat fejlődött, szerintem megérdemelte volna az Oscart. Olyan, mintha a testvérem lenne, néha szoktam tanácsokat adni vagy fordítva. Lehet, hogy ezért nem akar házasodni? [nevet]”

A filmből nem rögtön tűnik el a Rachel Weisz alakította Marta Shearing, vagy éppen az ügynökséghez szorosan tartozó Edward Norton. Relatív két részre oszlik a történet: visszaemlékezésekre és a James elől való menekülésre.
Várjuk a filmet és reméljük, hogy nem szúrják el! Bár Renner és Farrell közreműködésével ennek az esélye hatalmasat csökkent.